"..ötödnapra már bemerészkedtem Budapestre. Egyelıre csak a Gellértkávéházba és onnan vissza. Majd tovább, át a hídon, nagyobb, teljes forgalmú helyekre, ugyancsak környékbeli körutakra a telepröl. Elhajtattam Visegrádig a Duna mellett fölfelé. Elhajtottam a Velencei-tóig, lefelé. A Velencei-tóig Gárdony alá, számtalanszor. Azt az oda-vissza kilencven-száz kilométert úgy tettem meg, hogy pihenésem az úszás volt a tóban. Esetleg hevertem is egy órát, másfelet a napon. Ezt nem mindig. Mert néha délfelé indultam el, és estére már otthon akartam lenni. Hogy Pestre naponta többször is behajtottam? Ne is említsem. A kerékpár nekem igazán kifogástalan megszolgálta árát. Fölfedeztem, amit eleve tudtomra adtak, hogy gépem otromba, súlyos jószág. Lépcsın föl, vállra venni, elég feladat. A kerék-áttétele, emelkedın föl, kimerítö munkát igényel stb…
Szóval ki kell cserélnem egy könnyebb, csinosabb gépre! Fecske! Így hívták az új gépet. Azt állították róla, hogy többszörösen kitőnt versenygép. A külseje mindenesetre megvesztegetı volt. Az elızı gép kormánya mint a magyar marha szarva állt szét. Ezé az újé mint a bivalyé, lefelé hajlott. Úgy, hogy csak kukkra hajolva hajthattad. De ez a versenyzıtartás. A súlya, a másikhoz, a régihez viszonyítva úgy aránylott, hogy ha azt erılködın fél karral fölemelted, ezt az újat viszont egy ujjadon is levegıben tarthattad. De! ... Minden elıny mögött akad valami hátrányos is."